Hatkor az óra cseng, én nyugton maradok.
Engem hagyjanak békén, én aludni akarok.
Én ma fel nem kelek akármi történjen,
Még akkor sem, ha maga az oszi fő jön értem.
Szememben álom, fejemben káosz,
Kinek van kedve az első órához?
Sokkal jobban esik a puha heverő,
De ezt úgysem érti meg a tisztelt tanárnő.
Pár perc múlva kezem az óra után matat.
Te jó isten! Hisz ez már fél 7-et mutat!
Elhatároztam, hogy végre felkelek.
Nem sikerül, de az ágyról leesek.
Rendületlenül alszom tovább a földön,
Horkolásomtól felébred az alsó lakó rögtön.
A telefon cseng. A vonal túlsó végén apa:
"Igen, már elkészültem. Most indulok. Szia!"
Megmosakszom, hátha ettől felébredek.
Az ébredés helyett egy liter vizet nyelek!
Felöltözöm, de közben hétszer visszafekszem,
Mégis fennmaradok, szinte hihetetlen!
Végre elindulok, eljött a nagy pillanat,
Én még alszom, de a lábam halad.
Aztán a liftben eszembe jut: Anyám!
Elfelejtettem átvenni a pizsamagatyám.
Megfordulok, de kezem hiába matat,
A kulcsom ugyanis a lakásban maradt.
Nem baj, a pizsamát a farmer takarja,
Amúgyis divat a pizsamagatya.
Végül is beérek az iskolába,
S én is elvegyülök a szundító osztályban.
Fejünk fölött jeligeként az ábra:
"Mennyit ér a diák első órában?!"